Dapoxetine

 Korai magömlés

Korai magömlés a nehezen kezelhető szexuális zavarok közé tartozik. Amerikai vizsgálatok szerint a szexuálisan aktív egyének egyharmadát érinti. Korai magömlés kínos szituáció, amikor az ebben szenvedő nem képes ellenőrzése alatt tartani ejakulációjának idejét és a behatolás előtt vagy a behatolás után azonnal bekövetkezik az magömlés. Korai magömlés akkor jelent komoly problémát, ha a partner elélvezését megelőzően következik be. A nemi kielégülés hiánya veszélyeztetheti, a párkapcsolatot.

Dapoxetine gyógyszerKorai magömlés létrejöhet erekció hiányában is, általában pszichés okra vezethető vissza. Hozzáértők azt mondják, hogy korai magömlés létrejöttét előidézheti a szülők helytelen szexuális felvilágosítása és a nemi betegségektől való félelem.

Korai magömlés gyógyszeres kezelése

Korai magömlés a nem túl könnyen kezelhető nemi zavarok kategóriájába tartozik és egészen napjainkig egyetlen gyógymódjának a lelki terápia számított. Alternatívaként antidepresszánsokkal is végeztek kísérleteket, a korai magömlés betegség gyógyításának elősegítésére. Sajnos, Sajnálatos módon nem bizonyult hatásos módszernek a szelektív szerotin-visszavétel (SSRI) gátlása és a SSRI gyógyszerek felhasználásával kapcsolatban, az elmúlt években számos aggodalom fogalmazódott meg. Korai magömlés kezelésére alkalmazott SSRI gyógyszerek szedésénél hosszú távon komoly mellékhatások jelentkezhetnek, mint például az testsúly növekedés, allergiás reakciók.

Az új tabletta, amit Dapoxetin néven hoztak forgalomba, nem SSRI gyógyszerek kategóriájába tartozik, és a többi gyógyszerrel ellentétben Dapoxetine alkalmazásánál nincs szükség hosszadalmas terápiára, mivel a elvárt hatások egyszeri szedés esetén megjelennek.

Dapoxetine rendelés

Dapoxetine a korai magömlés elleni  ténylegesen hathatós szer kizárólag külföldi gyógyszertárak törzskönyvezett gyógyszerei, így nem szerezhető be  itthon. Aki Dapoxetine tablettát szeretne igényelni, annak lehetősége van rá online webáruházunkban, vagy a www.dapoxetine.hu hivatalos magyarországi forgalmazójától.

Korai magömlés okai

Korai magömlés okait a szakemberek két csoportra osztják. Az elmélet szerint fiziológiai (testi) és pszichológiai összetevők befolyásolják korai magömlés állapotát. Korai magömlés az egyik legelterjedtebb nemi zavar a férfiaknál, akik többnyire, és nem szólnak erről. A kutatások alapján három  férfi közül egy biztosan megélte már élete során legalább egy alkalommal. Korai magömlés panaszokkal küszködő emberek szerelmi viszonya és életminősége rosszabb, egészséges társaikénál. Angliában, de nálunk is történtek kezdeményezések korai magömlés problémájának online kezelésére. A kezelés nagyrészt információnyújtásból állt, amely felbátorítja a beteget, hogy forduljon menjen orvoshoz.

Reméljük, a privát online konzultációk segítenek a férfiaknak a segítségkérésben nyilatkozta Nitin Makadia a Lloydspharmay vezetője.

Korai magömlés genetikai okai

Egyes holland kutatók korai magömlés okát nem lelki gondokban keresik, hanem a genetikában. Az Utrechti Egyetem munkatársai 89 holland férfit vontak be a kísérletekbe, akik korai magömlés panaszokkal küszködtek. A kutatók azt vették észre, hogy a  vizsgált személyek agyterületén, amely az ejakulációt szabályozza,kontrollálja a szerotonin anyag kisebb aktivitást mutat az idegsejtek között. A szerotonin erőssége viszont, illetve hogy mekkora mennyiségben van jelen egy gén, az 5-HTTLPR szabályozza. Ezen a génen múlik tehát, hogy az a magömlés milyen gyorsan történik meg. Azokban az esetekben, amikor egy egy férfinak túl hamar van magömlése, genetikai gyökerő zavarról van szó, gyanítják a holland tudósok, amelyet a jövőben génterápiával kell orvosolni. A kutatásról a Journal of Sexual Medicine szakfolyóiratban olvashatunk.

Korai magömlés potenciazavar miatt

Korai magömlés kiváltó okai között valamilyen pszichikai ok fedezhető fel. Leggyakrabban pszihés probléma a kiváltó ok, amelyet lehet orvosolni. A feszültséget kell minimalizálni a szervezetben, erre kiválóan megfelelő Dapoxetine gyógyszer. Pszichológusok szerint korai magömlés gyógyításának alapja a jó párkapcsolat vagy partneri viszony, és a nemi együttlétnél a megértés, illetve az egymás iránti bizalom megteremtése.

Korai magömlés ellen tippek

Ha a férfi tapasztalja,hamarosan bekövetkezik az ejakuláció, próbálja meg viszonylag erősen elszorítani a makk peremét. Ezt a műveletet egymás után többször is megteheti. A szexuális együttlét során használt helyzetek is hatással vannak rá. A megfelelő szexuális póz sokat számít. Olyan pozitúrát kell választani, amelynél a férfit kevesebb inger éri és kellően tudja ellenőrizni a ejakulációt. Korai magömlés elkerülése érdekében némi tudatosság is szükséges a nemi érintkezés alatt. Amennyiben a fent leírt módszerek nem hoznak kellő eredményt, akkor javallott orvost felkeresni. Korai magömlés ellen a legjobb gyógyszer: Dapoxetine.

Dapoxetine alkalmazásával eredményesen lehet gyógyítani korai magömlés gondját.

Korai magömlés pszichikai kezelése

Peter Baker, a Férfi Egészségügyi Fórum vezetője nem javasolja, hogy a gyógyszeres kezelés legyen az első megoldás korai magömlés problémája esetén. Az első szóba jöhető terápiának pszichológiai konzultáción való részvételt tekinti sok kutató.

Természetesen nagyon örülök, hogy létezik ez a gyógyszer (Dapoxetine), hiszen ez magabiztosságot adhat a problémával küzdő férfiaknak, de nem kezelhetünk mindent gyógyszerekkel, és rengeteg olyan természetes technika létezik, amivel késleltetni lehet a magömlést.

Korai magömlés következményei

Korai magömlés sűrűbben fordul elő, mint hinnénk. Korai magömlés bekövetkezéséről számolnak be fiatalabb és idősebb férfiak is, akiknek a szexuális életében komoly gondokat idéz elő ez az helyzet. Korai magömlés lehet kellemetlen és/vagy párkapcsolatot tönkretevő zavar. Korai magömlés problémájának elhanyagolásánál a helyzet fokozódhat és romolhat a beteg állapota. Korai magömlés problémában szenvedőknél a betegség ténye önmagában is aláássa az önbizalmat és frusztrálttá teszi a férfit.

Dapoxetine megszületésének körülményei

Mint minden gyógyszernél, Dapoxetine kifejlesztésekor is sok klinikai kísérletet végeztek. A klinikai vizsgálat során több mint 2 600 férfi kapott Dapoxetine gyógyszert vagy placebót. Dapoxetine dózisát 30 és 60 mg között változtatva adták a kísérleti alanyoknak, akiknek közepes vagy súlyos korai magömlés betegségük volt. A közepes és súlyos csoportba sorolás azon az alapon történ, kinél hány percig tartott a szexuális aktus. 12 hét múlva a placebót (hatóanyag nélküli szert) szedő résztvevők nemi aktusa 1 perc 45 másodpercre nőtt. 30 mg Dapoxetine gyógyszert használó résztvevőknél hosszabb ideig tartott: 2 perc 47 másodpercet mértek. 60 mg-nyi Dapoxetine esetében az időtartam  még hosszabb volt 3 perc és 19 másodperc. Tehát az eredeti állapotnál 3-4-szer több ideig lehet képes szexelni az a férfi, aki Dapoxetine 60mg-ot használt. Ez egy nagy áttörés lehet, és sokat segíthet a korai magömlés gyógyítása érdekében tett jótékony hatásaival.

Dapoxetine jelentősége

Dapoxetine megjelenése a kereskedelmi forgalomban új távlatokat nyitott meg a férfiak korai magömlés problémájának kezelésében. Forradalmasította a terápiás eljárásokat, melyek addig ismert fajtája csupán pszichikailag próbált meg gyógyítani vagy drasztikus mellékhatásokat okozó hangulatjavító hatású SSRI (szelektív szerotin visszavétel) készítmények pusztították az emberi szervezetet – feleslegesen.

A Priligy gyógyszergyár Dapoxetine gyógyszere igazán egyedülálló és hatásos módszer korai magömlés gyógyítására.

Dapoxetine története

Dapoxetine gyógyszert 5 éve fejlesztették ki a Minnesotai Egyetem munkatársai. Dapoxetine az amerikai Priligy gyógyszergyártó cég egyik legnagyobb felfedezése, amely alapjaiban változtatta meg korai magömlés (ejaculatio praecox) terápiás kezelését. Dapoxetine eredményes alkalmazásáról a Lancet folyóirat számolt be, ahol Francesco Montorsi olasz urológus megjegyezte, hogy a tabletta sok férfit fog megszabadítani a korai magömlés gonosz démonától. Hazánkban még gyógyszertárakban nem forgalmazzák, mindössze webes beszerzésére van lehetőség.

Dapoxetine kiszerelése

Dapoxetine gyógyszer 2 tablettás csomagolásban kapható minden államban 30 mg és 60 mg hatóanyag tartalommal. A javasolt kezdő dózis 30 mg. Dapoxetine kerek fehér gyógyszer lézermetszett külső borítással. A  lézermetszés DP formájában látható, ami Dapoxetine készítményt jelöli.

Dapoxetine használata

Dapoxetine korai magömlés gyógyítására szolgáló készítmény. Hatóanyaga Dapoxetine- hydrocloride, melyet 30 vagy 60 mg-os adagban lehet alkalmazni. Dapoxetine nálunk még nincs törzskönyvezve, magyar nyelvő betegtájékoztatóval az interneten találkozhatunk, ahol több szakorvos is kifejtette már pozitív véleményét Dapoxetine tulajdonságaival kapcsolatban. Dapoxetine használata: aktus előtt 1 órával célszerű bevenni 30-60mg Dapoxetine gyógyszert 3dl folyadékkal. (nem alkohollal). Dapoxetine használata közben lehet potencianövelő tablettákkal is kombinálni: Viagra, Cialis, Kamagra Gold, Kamagra zselé, Kamagra Max, Kamagra Rágótabletta, Kamagra Pezsgőtabletta, Levitra.

Dapoxetine adagolása

Dapoxetine korai magömlés kezelésére használható tabletta ajánlott kezdő fog.

Dapoxetine egészséges férfiaknak

Dapoxetine korai magömlés gyógyítására kifejlesztett gyógyszert nem kizárólag korai magömlés problémájával szembesülő betegek Dapoxetinehasználják. Dapoxetine készítményt azok is használják, akik heves kielégülésre vágynak. Mivel Dapoxetine a magömlést késlelteti hosszabban tartó együttlétek válnak lehetővé.

Generikus Dapoxitene

Duratia néven forgalomba került Dapoxitene generikus változata, amelynek hatása, hatásmechanizmusa hasonló a Prilligy tablettájához. Még a fehér színű 2 db-os DPfeliratos Dapoxetine az általános.

Dapoxetine javallata

Dapoxetine korai magömlés gyógyítására szolgáló orvosság, amelyet a Prilligy gyógyszergyár fejlesztett ki. Felnőtt férfiak használhatják, azaz 18 éves kor alatt nem szedhető, 65 év felett pedig – biztonsági okokból – előírt az orvosi kivizsgálás.

Dapoxetine vény nélkül

Dapoxetine egy teljesen új tabletta, amely a korai magömlés kezelésére szolgál, ezen túl azon férfiak számára kiegészítő terápia, akik szerelmi aktusaikat kívánják hosszabbá tenni. Az Egyesült Királyságban nem régiben hagyták jóvá Dapoxetine piacra dobását, amelyről kezdetektől fogva az a hír járta, hogy képes megháromszorozni a férfiak potenciáját. Dapoxetine módosítja az agy szerotonin szintjét, ezért a férfiak jobban képesek ellenőrizni ejakulációjukat. NálunkIItthon patikákban még nem kapható.

Dapoxetine még csak online vásárolható Magyarországon, ahol a internetes áruházak biztosítanak beszerzési lehetőséget. Egy doboz külföldön most 25 ezer Ft-ért vásárolható meg.

Az alkohol és drogok hatása a Dapoxetine gyógyszerre

Az alkohol mérsékelt, ésszerű ivása nem okoz gondot a szexuális életben, de jelentősen csökkenti a tabletta felszívódását, így a eredményességét is. Nagyobb mennyiségű italfogyasztáskor azonban már tapasztalható, hogy megváltozik a férfi koncentrációs képessége és az alkohol számtalan negatív tünetet produkál. Dapoxetine alkalmazásánál alkohol társításával szédülés, álmosság léphet fel, ami a szexuális tevékenységre való képtelenséget eredményezheti. További tudatmódosító szerek, pl. drogok együttes használata még inkább növelheti a mellékhatások előfordulását és jelentős egészségügyi gondokat eredményezhet együttes szedésük.

Dapoxetine árak

Dapoxetine korai magömlés megbízható gyógyszere nem mondható mérsékelt árúnak. Mivel előállítása igen költséges, ez meghatározza a kereskedelmi árát. 60 mg-os Dapoxetine 3 000 forintnak megfelelő összegbe kerül. Ennek megfelelően jöttek létre az árkategóriák külföldön és hazánkban is. Dapoxetine darabonként 4 000 – 6 000 forintba kerül. Dapoxetine vény nélkül megvásárolható a legtöbb országban. Magyarországon még csak online lehet hozzájutni Dapoxetine készítményhez. 2 darabot 8 000-12 000 forint között lehet megvenni internetes áruháztól függően, magánhirdetők még jobb áron árulnak Dapoxetine készítményt.

Dapoxetine vásárlása

Miután Dapoxetine gyógyszer piacra dobását engedélyezte az FDA (Food and Drog Administration) az európai országokban is rövid időn belül kapható lett, így Magyarországon is. Mivel itthon Dapoxetine nem bejegyzett tabletta, hagyományos patikákban nem kapható, az internetes áruházak oldalain vásárolható meg.

Vélemények a korai magömlés kapcsán

Korai magömlés és Dapoxetine témában az internet végtelen informálódási lehetőséget kínál. A orvosi lapokon kívül az interneten van mód olyan tájékoztatáshoz jutni, amely segíthet eldönteni, hogy adott esetben a férfi mihez kezdjen. Menjen orvoshoz? Mondja el valakinek a gondját? Ezek olyan nehéz és bizalmas kérdések, amelyek tényleg tapintatot igényelnek szakszer? gyógymód alkalmazása mellett. Az online fórumokon elhangzott hozzászólások némi támpontot jelenthetnek a korai magömlés fogalom megértésére.

A korai magömlés eléggé képlékenyen értelmezhető fogalom, mert viszonylagos. Viszonylagos, mert egy percek alatt bekövetkező magömlés sem okoz semmi fennakadást a kapcsolatban, amennyiben a partnernek ez idő alatt orgazmusa volt, ám egy hosszú idő után bekövetkező ejakuláció is lehet az adott partnerhez képest korai, ha annak orgazmusa később következik be. A tréfát félretéve: valóban létezik korai magömlés, amelynek a legsúlyosabb formája az ejakulatio ante portas (magömlés a kapu előtt), amikor a hüvelybe történő behatolás előtt következik be a magömlés.

Nehezebb a helyzet a mindig is volt korai magömléssel, mert ebben az esetben az idegrendszer erre van beállítva, ám ilyenkor is több lehetőség adódik.

A korai magömlés elkerülése egyébként egy tanulási folyamat eredménye, hasonlóan ahhoz, ahogy megtanuljuk szabályozni a vizeletürítést.

Én vettem egy könyvet ESZO Szerelem mesterfokon, sok mindent lehet belőle tanulni, a korai magömlés tippekről is írnak, és hogy hogyan lehet megtanulni, irányítani ezt. Egyelőre most én olvasom a könyvet, utána adom a pasimnak.

Dapoxetine érdekességek

Dapoxetine kutatásoknál történt vizsgálatok, tesztek alatt a kísérletben részt vevő férfiaknál mérést kellett végezni, mennyi idő után következik be korai magömlés. Nos, a viccelődő hangulatú, Dapoxetine témát körüljáró újságírók megjegyezték, nehéz elképzelni, hogyan működött gyakorlatban az időmérés, máshogy nem tudják elképzelni, csak úgy, hogy a tesztelő személyzet a kísérleti alany mellett állt, amikor megvalósult a nemi aktus.

Korai magömlés a nehezen gyógyítható szexuális gondok problémák közé tartozik. Dapoxetine tabletta az idő előtti ejakuláció leküzdésére szolgáló igen hatásos gyógyszer.